Az „ilyen még nem volt” termékek és szolgáltatások csapdája

Nagyon sok kezdő, vagy induló vállalkozás hiszi azt, hogy muszáj valami új dolgot feltalálnia a sikerhez. Az új ötletek, új termékek és szolgáltatások piacra dobásával azonban van két alapvető probléma. Azaz biztosan van több is, de vegyük most kicsit közelebbről szemügyre a két leggyakoribb dilemmát, amivel az „ilyen még nem volt” szemléletet követő vállalkozások találkozhatnak.

Az ismeretlenség

Ha egy vállalkozás tele van új ötletekkel, az nagyon jó. A kreativitás egy olyan tulajdonság, ami sokszor, sokak életét teheti sokkal könnyebbé. A legtöbben azonban abban a hitben ringatják magukat, hogy csak mert vállalkozásuk egy új ötlettel rukkol elő, azzal máris megváltják a világot, de legalább is tuti, hogy meggazdagodnak belőle. Ez azonban egyáltalán nem annyira egyszerű, mint ahogy első pillantásra gondolnánk. A valóban új ötleteknek ugyanis van egy közös vonásuk – ismertetőjegyük – ha úgy tetszik, ami nem más, mint az ismeretlenség.

Tegyük fel, hogy a vállalkozásodnak van egy egészen egyedi, új ötlete, ami már önmagában is szuper dolog. Ha ez az ötlet még tetszik is az embereknek (és nem csak azoknak az ismerőseidnek, akik, amikor megkérdezed a véleményüket, azt fogják mondani, amit hallani szeretnél), az még szuperebb. Ezek szerint a vállalkozásod ötlete eladható.

Vagyis, csak az lenne.

Szövegírás RitArt Szövegírókkal

Eladható lenne, ha a vállalkozásnak megvolna hozzá a kellő publicitást produkáló marketingstratégiája, ami – valljuk be őszintén – általában nem olcsó mulatság. Az első probléma tehát, amivel az „ilyen még nem volt” vállalkozásod szemben találja majd magát, az az, hogy – bár az ötlet új és egyedi – ha nincs meg a megfelelő infrastruktúra, anyagi és energia-tőke, amit az ötlet népszerűsítésébe fektethetsz, akkor ez az ötlet nagy valószínűséggel az „ilyen még nem volt, de úgy tűnik most nem is lesz” ötletek fiókjában landol majd, annak ellenére, hogy beleölted nem kevés energiádat és pénzedet.

Amennyiben tehát nem egy óriáscég vagy, amely korlátlan, vagy majdnem kimeríthetetlen forrással rendelkezik egy brand, egy márka ismertté tételéhez, új dologgal elég nehezen fogsz tudni elindulni, szinte bármelyik piacon.

Az igény

Érthetetlen oknál fogva azt hisszük, hogy a már létező termékek és szolgáltatások döntik el, hogy mit is vásárolhatunk meg. Ez egyáltalán nem így van. Mindig és mindenkor a kereslet határozza meg a kínálatot, és sohasem fordítva! Ha egy szolgáltatásra vagy termékre a vásárlók nem tartanak igényt, lehet a vállalkozásod bármilyen profi, lehet az ötleted akármilyen új, nem fogod tudni eladni, mert nem lesz, aki megvegye. Az „ilyen még nem volt” vállalkozások másik gyakori csapdája tehát az, hogy ötleteikkel gyakran a sosem volt igényeket próbálják kielégíteni.

A recept voltaképpen egyszerű. Új ötleteikkel, az „ilyen még nem volt” vállalkozásoknak nem egy nem létező keresletet kell kielégíteniük, hanem a már meglévő keresletre kell ráfűzniük, ha nem is új, de mindenképpen eredeti ötleteiket. Na, ilyen már ritkábban van. De ha a fenti gondolatokat figyelembe veszed, már sokkal ésszerűbben és nagyobb haszonnal tudsz előállni valami új ötlettel a vállalkozásodban.

Rating: 5.0. From 1 vote.
Please wait...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Tovább az eszköztárra